Alig vártuk, hogy végre ehessünk egy hekket Balatonfüreden, de egy 18 éves lány úgy viselkedett velünk, hogy a nejem hazáig remegett és sírt. Az unokám azt mondta, hogy a neten talán sokan meg fogják osztani a történteket!



Tegnap végre eljött az a várva várt nap, amire minden évben készülök a férjemmel. Közel 40 éve szokás nálunk, hogy egy éjszakára lemegyünk Füredre és felállítunk egy sátrat a kempingben. Megjegyzem, hogy ugyanazt a sátrat használjuk több évtizede, amit a férjem még annak idején az NDK-ban vásárolt. De nem is ez a lényeg....

Nagyon fontos számunkra, hogy ilyenkor is egymásra figyeljünk, tegyük félre a mindennapok gondjait. A vírustól a korunkra való tekintettel kicsit féltünk, de a kevés megbetegedésnek hála úgy döntöttünk, hogy idén sem maradhat ki a kis örömünk.

A kempinghez közel lévő egyik parti kifőzdébe mentünk tegnap (2020.07 21-én) ebédelni, az étel pedig nem lehetett más, mint egy igazi balatoni hekk. Rendeltünk is két kisebb adagot. Pár perc után ki is hozták, már akkor gyanús volt, hogy lehet ilyen gyors a kiszolgálás. De igazából örültünk neki, mert nem nézett ki rosszul. (kenyér és köret nélkül szoktuk enni)

A fekete leves viszont csak ezután jött, amikor is a nejem elkezdte enni és észrevette, hogy a belsőséget benne hagyva sütötték ki a halat úgy, hogy a külső része szinte égett volt, belül pedig teljesen nyers.

Ekkor a nejem fogta magát és kedvesen odasétált a pulthoz, majd elmondta, hogy mi is a probléma. Azt mondták neki, hogy természetesen kap másikat, várjon néhány percet. Kb 5 percen belül kész is lett a hekk, azonban mint kiderült ugyanazt a halat sütötték tovább. Gondolhatjátok, hogy kb szénné égett a külseje és továbbra is benne volt a belsőség. Ekkor mondta a feleségem, hogy ne haragudjanak, de ő ezt így nem szeretné megenni. A látszólag 18 éves pultos lány azt válaszolta neki, hogy most megint mi a baja? Miért nem jó neki semmi? Mi azt mondtuk, hogy az egyiket hajlandóak vagyunk kifizetni, de mivel a másikat a kutyánknak sem adnánk oda, ezért azt nem fogjuk kifizetni, de a flegma hozzáállás ellenére is örömmel fogadunk egy másik hekket.

A lány ekkor teljesen kikelt magából és azt mondta, hogy mindig az ilyen vén szarokkal van a gond, unalmukban szórakoznak az emberrel ebben a kánikulában. A végén hozzátette, hogy ha nem tetszik a rendszer el lehet tolni a kerekesszéket Zánkára, ott majd biztosan finomabbat adnak. Közben elővette a telefonját és elkezdett videóra venni minket és hangosan kiabálta, hogy takarodjanak innen, ne zaklassanak, mert ő felvételt készít és fel fog jelenteni minket, amiért ilyen arrogánsak vagyunk.

Szégyellem magam emiatt, de 60 évesen én köpni nyelni nem tudtam. A mi időnkben ilyet meg nem mert senki engedni magának. Én soha senkinek nem kívántam rosszat, de ez a neveletlen kislány megérdemelne 1-2 atyai pofont.

Tisztelettel kérdezem, de ti mit tettetek volna a helyemben? Az unokám  tanácsára foglaltam össze a történteteket és bízom benne, hogy minél többen elolvassák majd. Egyre több rosszat hallani a Balatonról, pedig most ezekben a vírusos időkben, nem igazán utaznak az emberek külföldre. Az árakról már nem is beszélve. A 2 db kis méretű hekkért majdnem 7000 Ft.-ot fizettünk. Nem ilyenkor kellene megfogni a magyar turistákat?? Nagyon szépen köszönöm annak, aki elolvassa és megosztja az esetünket.

Hodászi Nándor és neje

AKTUÁLIS