KORMÁNYRENDELET ÉS MASZKFESZÜLTSÉG


Ma olyasmi történt velem, ami mindennapos eset, bármikor bárkivel előfordulhat – legalábbis az eleje. A vége már kevésbé, ha így történne mindig: egy normális országban élnénk.


Történt, hogy el kellett ugranom valamiért az ebnek nagy hirtelen egy nemzetközi élelmiszer-kereskedelmi lánc helyi fiókjába (nem, nem a Lidi, a másik), és persze annak rendje és módja szerint otthon felejtettem óhatatlanul gyarapodó színű és számú maszkjaim mindegyikét. Vagyis egy sem volt nálam, amit persze az ajtóban észleltem nagy bosszúságomra.


Mit tehettem volna, rögtönöznöm kellett: arcomra és orromra húztam a pulóverem, és nagy svunggal, s még nagyobb ’Jónapotkívánokkal’ elrobogtam a biztonsági őr mellett, akinek a saját maszkja alatt tátva maradt a mindene. Feltételezem, hogy tátva maradt, mert nem láthattam: ő rendes fiú, ő ugye annak rendje és módja szerint VISELT MASZKOT. Én nem. De mentségemre rémlett valami olyasmi, hogy a sál is megteszi. Rohantam hát a kutyakajás polchoz, onnan meg a pénztárhoz, a küszöb alatt, hátha addig senki sem kezd segítségért kiabálni a szombat délelőtti csúcsforgalomban.


Egy idős pár mögött értem a kasszához, akik épp egy előttük álló fiatalembert utasítottak rendre felháborodottan, mert az – szerintük – NEM MEGFELELŐ MÓDON (!) hordta a saját maszkját. Na, szépen vagyunk, gondoltam, és a szomszéd pénztár előtt kígyózó sorra sandítottam. Ott sem volt jobb a helyzet, a vásárlók némelyike már épp kezdett felzúdulni partizán akcióm miatt, mások megmaradtak (volna) a szúrós pillantásoknál, ha én felnéztem (volna) a szemükbe, de inkább igyekeztem a láthatatlan ember szerepét gyakorolni, és kezdtem magam máris valamiféle társadalmon kívülinek érezni. Az idős pár még nem szúrt ki, hurrá, ám a pénztárosom váratlanul sürgölődni és mutogatni kezdett felém, majd mondatfoszlányokat hallottam, amitől a szőr felállt a hátamon: „… már a biztonsági őrnek sem lett volna szabad beengednie” Pfff. Lőttek a láthatatlan ember projektnek. Próbáltam a kasszaszalag alá rejtőzni valahogy, sikertelenül.


A pénztárosnő egyenesen felém fordult, és hangosan, hogy mindenki hallja az üzletben, értésemre adta, hogy ő engem NEM FOG KISZOLGÁLNI, mivel a kormányrendelet kötelezővé teszi a szájmaszkot. Mondtam neki, hogy a pulóverem sem szigetel rosszabbul, mint az ő, orra alá eresztett maszkja, és hogyha a nyakamban lógna csoffadtul egy koszos szájmaszk, az vajon jobb volna-e. Valamint, hogy sál is megteszi a rendelet szerint, tudtommal.  Nem láttam, de bőrlégzéssel érzékeltem, hogy a vásárlók többsége A PÉNZTÁROSNŐNEK ad igazat.


Itt tartottunk a diskurzusban, mikor sorra kerültem – a nő pedig FELÁLLT A SZÉKÉRŐL tiltakozása jeléül, hogy jól lássam, valóban NEM SZOLGÁL KI, viszont hívja az üzletvezetőt.


Na, ez volt a totális mélypont, NYILVÁNOS MEGSZÉGYENÜLÉSEM pokoltornáca. Már épp készültem visszavonulni, hogy oké, időm bár zéró, de hazamegyek egy nyomorult maszkért, hogy vásárolhassak végre.


Ekkor jött az üzletvezető, aki határozottan nemet intett a kiszolgálásomra. Viszont…


És itt következett az abszolút váratlan fordulat a történetben: viszont nagyon kedvesen FELAJÁNLOTT EGY STERIL SZÁJMASZKOT, amit hamarosan ki is hozott a raktárból és átnyújtotta. Pénzt nem volt hajlandó elfogadni érte.


Mikor felvakartam az államat a padlóról, valami köszönésfélét motyogtam, és azt, hogy nem tudtam a módosításról.  Innentől már semmi akadálya nem lehetett a vásárlásomnak, a lincshangulat azonnal alábbhagyott és a statáriális-rituális kivégzésem is elmaradt. A pénztárosnő ellenségessége abban a pillanatban elmúlt, helyette azonnal mentegetőzni kezdett, hogy AZ ÚJ KORMÁNYRENDELET ÉRTELMÉBEN már csak a maszk elfogadott az üzletben, különben őket csilliárd-milliárdra büntetik. Én megkönnyebbültem fizettem és távoztam.


És helyreálla az Univerzum rendje.


Hát, kösz, A nem-LiDI áruház, és köszi, üzletvezető kisasszony. Ha mindenki követné az Ön példáját, és minimális hatalmát nem gyűlöletkeltésre meg ellenségképzésre használná, EGÉSZEN ÉLHETŐ HELY volna ez az ország.



loading...

AKTUÁLIS