Csütörtök reggel egy nehéz helyzetben levő nő jelentkezett játékra Bochkor Gábor műsorába. Egy ajándékcsomag volt a nyeremény, de végül sokkal többet kapott ennél a hölgy. Bochkor Gábor sokkolva hallgatta Gabi történetét, aki beszámolt róla hogy a köztéri parkba tölti a napjait, mivel hajléktalanná vált. Bocsi jelesre vizsgázott emberségből, hiszen azonnal , élő adásban , arra kérte a hallgatókat , hogy aki bármiben tud segíteni a hölgynek az jelentkezzen. Nem is kellett sokáig várni a csodára. László , egy takarító takarító cég vezetője, állás ajánlott Gabinak, sőt szállást is sikerült intéznie. Gabi jelenleg egy konditermet takarít és nagyon örül a lehetőségnek."Teljesen véletlenül derült ki a műsorban Gabiról, hogy milyen helyzetbe került, mindhármunkat nagyon megérintett a beszélgetés, és persze ilyenkor azon van az ember, hogy segítsen. Érezzük hogy a Bochkor hallgatói igazi összetartó közösség, nekünk pedig nagyon fontos feladatunk, hogy a szórakoztatás mellett oda irányítsuk a figyelmet, ahol igazán nagy szükség van rá. Óriási köszönet a gyors segítségért hallgatónknak Lacinak, aki nemcsak Gabinak adott reményt, de kicsit mindnyájunk napját szebbé tette… “Nyilatkozta Bochkor Gábor a Ripost című magazinnak.