ÁRPA ATTILA BEVALLOTTA: SZOCIOPATA SZEMÉLYISÉGZAVARBAN SZENVED!

Árpa Attila színész-rendező a televízióban nemrég megdöbbentő vallomással állt ki a nyilvánosság elé: személyiségzavara van. Árpa Attila az ATV-n futó Mondd el Tatár Csillának! című műsor vasárnapi adásában mesélt először a mentális betegségéről. „Ez egy gyógyíthatatlan betegség, illetve a betegség rossz szó, inkább úgy mondanám: pszichológiai rendellenesség, amit felismertem” – mondta el a színész, aki arról is mesélt, mikor és hogyan ismerte fel magán a személyiségzavar jeleit, illetve, hogy mikor alakulhatott ki nála a rendellenesség. Filmjei révén került kapcsolatba a mentális betegségekkel, ekkor ismerte fel magán az árulkodó jeleket. „Foglalkoztam pszichopata, szociopata, borderline és még sok fajta személyiségzavarral a filmjeimben megjelenő karakterek miatt: a szociopata típusban abszolút magamra ismertem. Egészen pontosan a nárcisztikus szociopatában. Ezt a felismerésemet pedig azóta orvosi szakvélemény is alátámasztja” – árulta el. Árpa azt is elmondta, miben nyilvánul meg nála ez a személyiségzavar: „Az ilyen személyiségzavarban szenvedők – így én is – igazi lelki manipulátorok, zsarolók, betegesen birtokolni vágyóak, passzívagresszívek, és zseniálisan el tudják hitetni másokkal, hogy mindenben ők a hibásak. Az empátia és a megbánás, mint olyan, nem létező jelenség náluk, maximum színjáték keretében, és sokféle érzelem sem tapasztalható a skálájukon. De rendkívül intelligensek, és tökéletesen tudják palástolni a problémát” A szakirodalom szerint a szociopaták nem ismerik az empátiát, lobbanékony természetűek, nem érdeklik őket mások igényei, csak akkor figyelnek oda rájuk, ha nekik előnyük származhat belőle. A nárcisztikus személyiség abban a hitben él, hogy az élet minden területén jobb mindenki másnál.
loading...

AKTUÁLIS