CSAKNEM ŰRKATASZTRÓFA TÖRTÉNT! ANNYI LETT VOLNA A FÖLDNEK!

Hajszálon múlt, hogy nem ütközött össze két irányíthatatlan űrobjektum, ami katasztrofával fenyegette a műholdas infrastruktúrát, de akár a Nemzetközi Űrállomást is – írja a BBC. Az egyik tárgy egy üzemképtelen, régi orosz műhold volt, a másik pedig egy kiégett kínai rakétadarab - a két objektum együttes tömege meghaladja a két és fél tonnát. Az ütközés veszélyére az űrszemét követésével foglalkozó LeoLabs hívta fel a figyelmet. Ekkora tárgyak találkozásakor óriási törmelékfelhő keletkezne, aminek nyomán újabb ütközések következnének, és még több űrszemét jönne létre. A régóta ismert Kessler-szindróma ezt a lehetséges katasztrófát írja le: az egymást követő űrkarambolok lavinaszerűen teríthetik be a legzsúfoltabb pályákat, ezzel ellehetetlenítve a műholdas szolgáltatásokat, és életveszélyessé téve az űrhajózást. A két tárgy ráadásul ezer kilométeres magasságban kering, vagyis a törmelék nagyon sokáig nem lépne be a légkörbe, így évekig veszélyt jelentene. Az előre jelzett ütközés most nem történt meg, de így is csaknem egymillióra becsülik az 1 centiméternél nagyobb tárgyak számát a Föld körüli pályákon. Évente körülbelül tucatnyi baleset történik, ezek között nemcsak ütközések szerepelnek, hanem a megmaradt üzemanyag vagy akkumulátorok felrobbanása is. A földi ember képes volt már az űrt is totálisan teliszemetelni. Idő kérdése csupán, hogy mikor omlik fejére az egész... (forrás: HVG)

AKTUÁLIS