Drámai hírt kaptunk ma reggel : EKKOR lesz a legrosszabb a helyzet Magyarországon! És utána fog csak szépen lassan javulni…2.oldal

 


A miniszterelnök korábban megerősítette, hazánkban nem várhatók olyan szintű korlátozó intézkedések és bezárás, mint az első hullám idején tavasszal. A szakemberek úgy vélik, a koronavírustól örökre nem tudunk megszabadulni, viszont megtanulunk alkalmazkodni hozzá és együtt élni vele – ahogy az influenzával és más járványokkal is megtettük. A kormány célja, hogy az ország működőképességét megtartsuk, és ne hagyjuk, hogy a vírus megbénítsa a mindennapokat. Ehhez azonban az általános óvintézkedések betartására van szükség. Felhívjuk a figyelmet, hogy kötelező a maszk használata az üzletek és a tömegközlekedési eszközök mellett a mozikban, színházakban, a bevásárló központok területén, az egészségügyi és szociális intézményekben, valamint ügyfélfogadási irodákban is. 23 óra után a vendéglátóhelyeket és szórakozóhelyeket be kell zárni.

AKTUÁLIS