HOGYAN LETT BOLDOG EGY MAGYAR LÁNY AZ ÉSZAKI SARK KÖZELÉBEN

BOLDOGSÁG A SARKKÖRÖN TÚL
Élni akart, nemcsak túlélni: az északi sarkkörön túl, mínusz harminc fokban, egy falka husky kutyával találta meg a boldogságot egy magyar lány Hitvallása: Túl rövid az élet ahhoz, hogy mások szabályai szerint élj! Zaja Kitty bátran kilépett kisszerű budapesti életéből, amikor 3200 kilométerre költözött hazájától a zord északra, hogy szánhúzó kutyákkal foglalkozzon. Sokan álmodoznak arról, hogy sutba dobják megszokott életüket, és belevágjanak valami újba, izgalmasba, amire titokban vágynak. Zaja Kitty három évvel ezelőtt részt vett egy szánhúzótúrán, az indulás előtt azonban még nem sejtette, hogy a kaland az egész életét megváltoztatja. Öt napon keresztül a szabad ég alatt, sátorban aludt, ahonnan este a sarki fényt kémlelte, napközben pedig kutyákkal szelte a havat. Ezekkel az élményekkel hazatérve már tudta, hogy valamin változtatnia kell. Maga mögött hagyta szűk irodáját és szürke pesti életét, és nekivágott az ismeretlennek. A lány azóta a svédországi Kirunában él, ami az északi sarkkörtől 145 kilométerre északra található, és ahol az évi középhőmérséklet nem éri el a nulla fokot sem. Kitty ennek ellenére tökéletesen boldog a 120 kutyával, akikkel napi szinten együtt dolgozik. Főnökét igazi úttörőnek tartják, mert az elsők között volt, aki kirándulást szervezett a szánhúzó kutyákkal. (Forrás: Szeretlek Magyarország)

AKTUÁLIS