RUDOLF PÉTER KITILTOTTA ESZENYI ENIKŐT A VÍGSZÍNHÁZBÓL

A Vígszínház új igazgatója egy interjúban elmondta: a korábbi igazgató, Eszenyi Enikő nem mehet be a színházba saját rendezései felújítópróbáira. "Én döntöttem. Sokakat meghallgatva. Nem volt könnyű döntés. Most is nagyon érzékenynek tekintem ezt a helyzetet és aszerint is kezelem. Enikő nem örült, amikor erről tájékoztattam, de elfogadta. A felújítópróbák során folyamatosan tartottuk vele a kapcsolatot. Minden erőmmel azon vagyok, hogy a lehető legkorrektebben és legelegánsabban kezeljem ezt a helyzetet. Szerencsés helyzetben vagyok, hogy bele tudok nézni a tükörbe, és ha Enikővel ugyanazokat a tükröket nézzük, akkor nem fogja senki összetörni őket - mondta Rudolf Péter a Blikknek azzal kapcsolatban , hogy Eszenyi három rendezése műsoron maradt, de a Vígszínház szakszervezete és vezető színészei úgy határoztak, személyesen ne vegyen részt ezek felújítópróbáin, csak virtuálisan. Eszenyi fellépéséről az Álarcos énekesben annyit mondott: "Nem láttam a műsort, csak hallottam róla. Azt gondoltam, nyilván fontos dolog, hogy Enikő is dolgozik, magam is ezt teszem." (forrás: Blikk)
loading...

AKTUÁLIS