SZOMJAS GÖDÉNY AZ ÉLETÜNKRE SZOMJAZIK?

Dr. GŐDÉNY György HÍRHEDT gyógyszerész, a Közös Nevező 2018 nevű kamupárt elnöke, többszörös bajnok testépítő és amerikaifutball-játékos, erőnléti és fitneszedző 2013-tól a magyar média- és filmipar egyik szereplője. A 2020-as COVID–19 VILÁGJÁRVÁNY idején gyógyszerészként a Magyar Gyógyszerész Kamara álláspontjával és a tudományos konszenzussal ellentétben álló nézeteivel KAVART BOTRÁNYT. Mivel azt állítja, hogy a maszkviselés és az egyéb járványellenes intézkedések SZÜKSÉGTELENEK, a járvány súlyosságát TAGADJA, miközben ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLETEKET terjeszt, orvosszakmai körökben sok kritika éri. IGAZA VAN-E A VÍRUSTAGADÓKNAK? Gődény gyógyszerészt SOK KRITIKA éri a SARS-CoV-2 vírus és az általa okozott világjárvány súlyosságát KÉTSÉGBE VONÓ nézetei miatt, melyeket YouTube-os videósorozatában és a közösségi médiában hirdet. Bár FOLYTON HIVATKOZIK gyógyszerész szakmájára, az általa képviselt gondolatok ellentétben állnak a Magyar Gyógyszerész Kamara által képviselt állásponttal és a tudományos konszenzussal is, mivel tagadja a járvány komolyságát és a MASZKVISELÉS vírus elleni védekezésben való hatékonyságát. Az 5G-ELLENES megnyilvánulásairól híressé vált Dr. Pócs Alfréd ortopéd sebésszel és az oltásszkeptikus nézeteket valló Dr. Tamasi József belgyógyász/természetgyógyásszal együtt elindította az „Orvosok és egészségügyi dolgozók a tisztánlátásért” című mozgalmat, amelynek egy weboldalt is létrehoztak. Ugyanezzel a címmel 2020. augusztus 21-én konferenciát rendeztek, amelyről egy közlemény is született. Az ebben közzétett állítások valóságtartalmát és tudományos megalapozottságát azonban a Szkeptikus Társaság által közzétett írás tételesen cáfolta. Ezt követően a Magyar Orvosi Kamara állásfoglalást tett közzé, amely szerint Gődény, Pócs és Tamasi TÉVES INFORMÁCIÓKAT terjesztenek és ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLETEKET táplálnak. Egészségügyi szakmai körökben mások is többen kritizálták Gődényt és társait, mivel az ÁLHÍREK terjesztésével, valamint a maszkviselésre és egyéb korlátozásokra vonatkozó TÁRSADALMI ELLENÁLLÁSRA buzdító megnyilvánulásaikkal az intézkedések hatékonyságát jelentősen CSÖKKENTEHTIK. VAN VILÁGJÁRVÁNY VAGY NINCS JÁRVÁNY? Gődény nyilatkozataiban azt állítja, hogy mivel „ez a vírus nem komolyabb az influenzánál”, szerinte vitaminokkal és „az immunrendszer erősítésével” hatékonyan fel lehet venni vele a küzdelmet, s videóiban rendszeresen az őt szerepeltető TÁPLÁLÁKKIEGÉSZÍTŐ-FORGALMAZÓ CÉG termékeit propagálja. Az általa képviselt mozgalom rendezvényein időnként megjelenik a vitaminkészítményeiről híres és a Gazdasági Versenyhivatal által tisztességtelen üzleti magatartásért többször bírságolt Lenkei Gábor is. Bár AZT ÁLLÍTJA, hogy NEM ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLET HÍVŐ és valójában SZAKMAILAG INDOKOLT kérdéseket feszeget, azt hangoztatja, hogy a maszkviselés és az egyéb előírt intézkedések a TÁRSADALMI/POLITIKAI IRÁNYÍTÁS, vagyis a tömegmanipuláció és nem pedig a járvány elleni védekezés eszközei. 2020. szeptember 11-én Gődény szervezésében demonstrációra is sor került a budapesti Szabadság téren, amelynek a „COVID 911 - Demonstráció a Normális Életért” címet adták. A rendezvényen összegyűlt mintegy EZER ember a JÁRVÁNYELLENES korlátozó intézkedések, a kötelező maszkviselés, valamint a járvánnyal kapcsolatos TÚLZOTT MÉDIAFELHAJTÁS ellen tiltakozott. SZERINTED MI AZ IGAZSÁG A COVID-19-CEL KAPCSOLATBAN? (et)

AKTUÁLIS