A nők közel 40 százaléka megcsalta már a férjét. Sosem gondolnánk, de ITT AZ OK HOGY MIÉRT!!!!

Korábban egy prostituált már lerántotta a leplet arról, hogy miért csalják meg feleségüket a férjek. Most egy szexterapeuta a nők hűtlensége mögött álló okokat szedte össsze. A National Opinion Resarch Center tanulmányából kiderült, hogy a feleségek közel 40 százaléka volt már hűtlen férjéhez. Mike Hatcher szexterapeuta úgy véli, ez az arány részben a mai lazább erkölcsöknek,részben pedig a megcsalás elfogadottabbá válásának köszönhető. Persze ezeken kívül is vannak még okok, amik a nőket a hűtlenség útjára csábítják. A női megcsalás leggyakrabban azért következik be, mert nem érzik magukat partnerük mellett érzelmi biztonságban, nem kapják meg a megfelelő lelki intimitást, odafigyelést. Természetesen sok esetben a rossz vagy megunt szexuális életre vezethető vissza a harmadik fél felbukkanása, de van egy másik ok, ami az irányítással függ össze. A szexterapeuta szerint a sikeresen eltitkolt hűtlenség adja vissza a nők kezébe az irányítást a párkapcsolatuk felett. Tehát sok esetben a megcsalás nem is a szexről vagy a gyengéd érzelemkről szól, hanem a kontrollról. (forrás:life.hu)

AKTUÁLIS