Az új Covid vakcinának súlyos mellékhatásiról nyilatkoztak a beoltottak
A harmadik, utolsó fázisban van a német Biontech és az amerikai Pfizer közös fejlesztésű COVID-19 vakcinája, már önkénteseken tesztelik a szert.
Ők azonban meglepő számban számoltak be egy egészen sajátos mellékhatásról.
Nagy vihart kavart , hogy az óriási gyógyszergyártó cég a Pfizer és a német Biontech együtt csoda vakcinát kezdett forgalmazni, amely állításuk szerint , az oltottak 90 százalékánál képes megakadályozni a Covid fertőzést.
A vakcinát eddig hat különböző országból több mint 43 500 ember próbálta ki, itt nagy számban arról számoltak be, hogy hasonlóak a mellékhatások, mint influenza után: Izomfájdalom, fáradtság, étvágytalanság, láz. Meglepően sokan mondták viszont, hogy épp olyan érzésünk volt a védőoltás beadása után 24 órával, mint amikor borzalmas másnapossága van az embernek.
Akárhogy is azt egyelőre nem tudni a vakcina meddig véd és milyen időközönként kell újabb oltást kapni.