Dráma!!Megszólalt egy orvosa magyar sürgősségiről: “ennyi és ilyen súlyos beteget soha nem láttam még”

Dráma!!Megszólalt egy orvosa magyar sürgősségiről: “ennyi és ilyen súlyos beteget soha nem láttam még”
Játszhatunk itt matekot, csűrhetjük, csavarhatjuk. Csak így tovább! De attól én még ilyet nem éltem meg eddig -így kezdi beszámolóját a koronavírus miatt kialakult állapotokról az a szakorvos, aki egy magyar városi kórház sürgősségi osztályán dolgozik. Az érintett Somodi Botos Annamária beszámolóját Boldogkői Zsolt virológus -genetikus osztotta meg közösségi oldalán. Mint Boldogkői írta, a szakember egy korábbi TDK hallgatója, 12 éve diplomázott, ma oxyológiai és sürgősségi orvostani szakorvos. “Vannak ismerőseim, akik nem mernek beszámolni a tapasztalataikat , mert tartanak, nem alaptalanul, az őrült őrjöngéstől a megosztás alatt” -tette hozzá Boldogkői a szakorvos posztját a járvány szkeptikusok figyelmébe ajánlva. Folyamatosan dolgozunk, folyamatosan érkeznek a Covid oldalra. Tegnap a tizenkét órás műszakomból egy alkalommal öltöztem ki fél órára. Mondják erre is, hogy lehetetlen. Tavasszal én is azt mondtam fél óra után. Megedződtem. Érkeznek. Ennyi kétoldali tüdőgyulladást soha nem láttam. Fulladnak, írja beszámolójában Somodi Botos. Szerinte a beérkező páciensek hozzák az ismert képet: a legtöbben idősek. De mindig vannak fiatalabbak is. Annyira kimerítő egy műszak, és nem a védőruha miatt, hanem a végeláthatatlan, megfeszített betegellátás okán, hogy néhány óráig még elaludni sem tudok, amikor átadom. Ez nálam nagy szó, egyébként 5 perc alatt alszom. Persze nem az én szép álmaimat kell sajnálni- írja. Szerinte az egészségügyi dolgozók sem tudják mondani reálisan, hogy mi is a helyzet , azoknak akik a falakon kívüli életükkel, felelősségteljes, szabálykövető viselkedésükkel tehetnének azért, hogy a falakon belül -a gyakran súlyos állapotú -és már most kritikus számú beteg és az egészségügyi ellátók helyzete jobb irányba tartson. Nem is tudom, a bármelyikük fél órán át az én vagy bármelyik társam szemével látná, és kattognának a fejében a jó pár szálon futó események, folyamatos döntések, vagy még inkább, annak a szemével látná minket és a környezetét, akit éppen a mentő gördít be, és akiben a halálfélelem ül, mert fullad… -folytatta. Elmondta, 12 éve dolgozik a szakmában, ez idő alatt találkozott H1N1 es betegekkel, akik között szintén volt már súlyos állapotú, és persze átélt jópár sima influenza szezont is ennyi és ilyen súlyos beteget soha nem láttam. Rágjuk csak a számokat, hisz a statisztika arra jó. Az a valóságon, ami a falakon belül zajlik most is, nem változtat -nyomatékosította. Felhívta a figyelmet: ami majd a falakon belül zajlik a közeljövőben, azt most írja mindenki, aki azon kívül él jelenleg lehet ,hogy éppen saját magának vagy egy hozzátartozójának. És mindenképpen írja nekünk. Az elején felháborított, megdöbbentett az általános felelőtlenség és értetlenség, amit tapasztaltam. Már csak teszem a dolgom, és a családomra gondolok. Bocs, tudom, hogy nem ábrák, meg adatok. Én ott bent sajnos azzal nem sokra megyek. Mondanám, hogy a hajamra kenhetem, de a védőruha miatt még azt sem -írta. Viszont most örülök, hogy a sürgősségi elvek mellett tanultam katasztrófa orvostant is, még jól jöhet. De félreértés ne essék, önmagában nem ez a vírus katasztrófa, nem is az egészségügy vagy amit még célkeresztbe beállítunk. Az emberi felelőtlenség teszi azzá -zárul a beszámoló. Forrás : Magyar Hang
loading...

AKTUÁLIS