Eddig tart még a rendkívüli állapot

Járványellenes döntésekre ébred az ország, egy módosítással a rendkívüli jogrend hatályához kötötték az érvényben lévő intézkedéseket. A Magyar Közlönyben megjelentek szerint a kormány több rendeletet a rendkívüli jogrendről szóló törvényhez (2020. évi CIX. törvény) kötött – a november 10-én kihirdetett, majd 11-től hatályba lépő törvény elvileg 90 napig hatályos, így a tegnap esti döntéssel a járványügyi intézkedések érvénye úgy tűnik, hogy meghosszabbodott február 8-ig. Mely intézkedéseket érinti mindez? a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet 1–14. §-a, 16–19. §-a, valamint 22–28. §-a – ez egyebek mellett tartalmazza a jelenleg is érvényben lévő este 8 és reggel 5 közt bevezetett kijárási korlátozásokat, a rendezvénytilalmat, az egyetemi digitális tanrendet, a szórakozóhelyek, szabadidős létesítmények bezárását; a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet 2. és 3. §-a – ez egyebek mellett az Operatív Törzs működését foglalja magában a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet 1–14. §-a, 16–19. §-a, valamint 22–28. §-a – ez a rendelet a tömegközlekedési járatsűrítésről, valamint az ingyenes parkolásról szól; a veszélyhelyzet ideje alatt egyes gazdaságvédelmi intézkedésekről szóló 485/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet – ez az egyes nehéz helyzetbe jutó ágazatoknak nyújtandó segítségről szól, valamint a védekezésben részt vevő egészségügyi dolgozók és hallgatók ingyenes tömegközlekedése is meghosszabbodott. Fontos megjegyezni, hogy bár első olvasatra úgy tűnhet, mintha hosszabbítana a kormány, eddig egyáltalán nem erről volt szó, hanem sokkal inkább arról, hogy 30 nap után döntenek majd a korlátozások feloldásáról – így valószínűbbnek tartjuk, hogy a rendelet keretében a jogi szövegek és hatálybalépések összefésülése történt. Ennek ellenére mindenképpen megkérdezzük a kormányzati kommunikációt, hogyan kell értelmezni a rendeletet. (mfor)

AKTUÁLIS