A lélegeztetőgéppel ölni is lehet, és nagyon kevés a hozzáértő szakember
Éger István, a Magyar Orvosi Kamara egykori elnöke most egy vidéki nagyvárosban mentőzik. Mióta távozott a MOK éléről, most adott először interjút. Éger István azt állítja: csak drasztikus korlátozó intézkedésekkel lehet megakadályozni, hogy az idei karácsony helyett nemzeti temetés legyen Magyarországon.
A Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke szerint már most olyan a kórházhelyzet, mint tavasszal Olaszországban.
Mióta nem Éger István vezeti az orvoskamarát, főállásban mentőzik, ami azt jelenti, hogy a járvány idején a tűzvonalban van. Szerinte nem apokaliptikussá válhat a helyzet, hanem már most apokaliptikus. A mindennapi munkája során komoly fennakadásokat tapasztal, és hallja a kollégák kétségbeesett jelzéseit is. "A mentés legtöbbször a kórházban végződik, de azt látjuk, hogy a kapacitások kezdenek kimerülni. A betegekkel az intézményekbe érkezve rendkívüli túlterheltséget tapasztalnak."
Éger az ország nyugati szélén dolgozik egy nagyvárosban, és számos esetben tapasztalja, hogy a kórházak egyáltalán nem tudják fogadni a betegeket. Elmondása szerint aránytalanul hosszú transzportokat kell végezniük: "Előfordul, hogy 150-200 kilométert megyünk, mire olyan kórházat találunk, ahol még van hely és ellátókapacitás. Ha több lenne a mentős, akkor sem tudnánk hová vinni a betegeket."
Az egykori elnök elmondta:
"Az ellátás nem számtani, hanem szakmai kérdés. Az egészségügy dolgozók három százalékos fertőzöttségi aránya, amit büszkén emleget a tiszti főorvos asszony, rendkívül bizonytalan és átmeneti állapot: látom, hogy a kollégák közül egyre többen betegszenek meg, vagy a közvetlen környezetükben betegszik meg valaki, ami az egészségügyi dolgozóra karanténkötelezettséget ró. Lehet, hogy két hét múlva az lesz nálunk is, mint Belgiumban, hogy akár Covid-fertőzöttként is be kell menni dolgozni, ha az ember épp nincs rosszul. De itt még szerencsére nem tartunk, bár már lazítottak az eljárásrenden."
Éger hozzátette:
"Ha hihetünk a hivatalosan közzétett adatoknak, és miért ne hihetnénk, akkor a lélegeztetőgépen levő betegek száma négy hét múlva a tízszeresére emelkedik. És ezt nem én mondom, hanem például a Kossuth Rádió."
A miniszterelnök ugyanott azt is mondta, hogy a lélegeztetőgépek számában világelsők vagyunk. Csakhogy nincs elegendő szakszemélyzet, márpedig nagyon nem mindegy, ki és hogyan nyúl egy ilyen készülékhez.
"A gépi lélegeztetés külön szakma, a lélegeztetőgépek avatatlan kezekben ölni is tudnak."
A Magyar Orvosi kamara egykori elnöke szerint a lényeg, hogy a személyes kontaktusok számát a legszükségesebbekre kell leszorítani. Mindenáron el kell laposítani a járványgörbét, hogy versenyt tudjunk futni a vírussal. Ha ugyanis az aktuális beteglétszám és a rendelkezésre álló egészségügyi kapacitás közül az előbbi nagyobb, akkor bekövetkezik a tragédia. És jelenleg ennek óriási a veszélye.
"Ha nem taposunk a fékre azonnal, akkor decemberben a karácsonyi ünneplés helyett nemzeti temetés lesz."
(forrás: 24.hu)
Home
/
Unlabelled
/
Éger István: "Ha nem taposunk a fékre azonnal, akkor decemberben a karácsonyi ünneplés helyett nemzeti temetés lesz"