Mivel a tortakészítő versenyt online rendezték, nem derült ki, milyen íze van a dekoratív tortának, de biztos nagyon finom.
Nagy sikert ért el a Cake International Virtual Edition nemzetközi online tortakészítő versenyen egy vérbeli tortaművész, a Fejér megyei Zichyújfaluban élő Bolla Zoltánné, írja a Sokszínűvidék.
A virtuális versenyre az elkészített torták beküldött fotóival lehetett nevezni, és november 14-én az interneten közvetített 8 órás élő showban hirdettek eredményt.
19 kategóriában a világ minden tájáról, összesen 50 országból neveztek a megmérettetésre, amelyen a dekoratív torták kategóriában Bolla Zoltánné bekerült az elit mezőnyébe, és a zsűri döntésének értelmében ezüstérmet szerzett.
Bolla Zoltánné régóta foglalkozik már kreatív torta készítéssel. Néhány évvel ezelőtt kezdte el alkotásait különböző versenyeken megmérettetni.
“Ica a saját kategóriájában “Gyermeki szív” elnevezésű munkájával ezüstérmet szerzett. Az alkotás egy kis üde színfoltot hozott ebben a rendkívüli helyzetben. Örülünk, hogy részesei lehettünk sikerének és nagyon büszkék vagyunk rá” – írta az önkormányzat.
(Sokszínűvidék)