Kifosztás, lopás és annak kísérlete miatt vádat emelt a Szarvasi Járási Ügyészség hét büntetett előéletű borsodi férfi ellen. A bűnbanda közműszolgáltatók képviselőjének kiadva magát 29 idős embert károsított meg országszerte – tájékoztatta a Békés Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.
A 24 és 51 év közötti férfiak 2018 áprilisa és 2020 februárja között több, lakóhelyüktől távoli, Csongrád-Csanád, Pest, Békés, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun, Nógrád és Hajdú-Bihar megyei településen fosztogattak.
A helyszínekre hozzájuk nem köthető személygépkocsikkal utaztak. Többnyire villanyóra-leolvasásra hivatkoztak, és jellemzően 11 ezer forintos túlfizetésre hivatkozva bírták rá az egyedül élő, beteg, idős – 76 és 91 év közötti – sértetteket arra, hogy az általuk felkínált 21 ezer forintból visszajáró összeg miatt elővegyék a pénzüket.
Előfordult, hogy az odaadott tízezrest hamisnak minősítették vagy elszakították, így vették rá a sértetteket, hogy ne a pénztárcájukból adjanak nekik bankjegyet, hanem elővegyék a spórolt pénzüket.