Hurrá! Ismét világelsők vagyunk: kilométerenként 4,5 milliárdba kerül az új autópályaszakasz!

Ismerős nevek a kivitelezők közt: Strabag és Duna Aszfalt. A Strabag Építő Kft. és a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft. konzorciuma építheti az M6-os autópálya folytatását nettó több mint 90 milliárd forintért - írja a Napi az uniós közbeszerzési tájékoztatóra hivatkozva. A Bólytól az országhatárig érő útszakasz becsült ellenértéke a nyertes ajánlatnál 13 milliárddal kevesebb, közel 78 milliárd forint volt. Az új útrész 20 kilométer hosszú lesz, ami azt jelenti, kilométerenként 4,5 milliárd forintba kerül, ami nagyon sokkal meghaladja a hasonló autópályák átlagárát. Összehasonlításképpen: a szomszédos Horvátországban, ahol nagy hegyeket kell átvágni, mindössze 1,5 milliárdba kerül egy kilométernyi autópálya építése. Kérdés: hová tűnik 3 milliárd kilométerenként...? A tervezési sebesség óránként 130 kilométer per óra, a szakaszon kétszer két forgalmi sáv, valamint középen egy elválasztó sáv lesz. Három különszintű forgalmi csomópont is épül. A nyertesekkel december 12-én kötött szerződést a NIF. A tenderre a nyertesen kívül pályázott a Swietelsky Magyarország Kft., az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft., valamint egy a Dömper Kft.-ból, a Subterra – Raab Kft.-ból és a Pannon-Doprastav Kft.-ból álló konzorcium is.

AKTUÁLIS