Novák Katalin üzenete a nőknek: Ne zavarja őket, hogy kevesebbet keresnek, mint a férfiak
Inkább örüljenek, hogy szülhetnek gyereket és gondoskodhatnak másokról. Miközben persze dolgozhatnak is.
A családokért felelős tárca nélküli miniszter animációkkal megtámogatott életvezetési videóval jelentkezett az „apa férfi, anya nő” gondolatmenet jegyében. Novák Katalin a videóban arra keresi a választ, hogy „hogyan lehet sikeres, erős egy nő”, azaz, hogyan teljesedhet ki. A kérdésre már olyan, a témában illetékes személyiségektől kaptunk választ, mint Kövér László vagy Ákos. De most végre egy nő mondja meg, mit kell gondolniuk és tenniük a nőknek. Sőt rögtön azt is, hogy mit ne tegyenek, hiszen azt egyszerűbb körbejárni.
Novák Katalin itt a nőjogi küzdelmek megannyi célját lenullázva arról kezd el beszélni, hogy a nők ne higgyék el, hogy folyton versenyezniük kell a férfiakkal, és legalább olyan beosztással, legalább akkora fizetéssel kell rendelkezniük, mint a másiknak. Ilyen kormányzati elképzelések mellett talán nem véletlen, hogy 257 évet kell várni még arra, hogy eltűnhessen a nemek közötti bérszakadék.
Cserébe azt kéri, hogy a nők örüljenek annak, hogy „megadatott számunkra a szeretet és a másokról való gondoskodás szépsége”, vagyis
az alacsonyabb fizetés mellett mosolyogva végezzék el a nem fizetett, láthatatlan házi- és gondoskodási munkát is.
Ezek után erős lelki presszióval tolja a nőket a gyerekvállalás felé, arról biztosítva őket, hogy nem kell választaniuk az anyaság és a karrier között, és azt kéri tőlük, hogy ne mondjanak le a „privilégiumaikról” egy „rosszul értelmezett emancipációs küzdelemben”. Sok támpontot nem ad ezeknek a privilégiumoknak az értelemzéséhez, így csak kikövetkeztetni tudjuk, hogy a kevesebb fizetésre, a láthatatlan munkára, a másokért való felelősségvállalásra és természetesen a szülésre gondol.
Novák Katalin elismeri, hogy nem könnyű kimondani, hogy valakivel egy életre szóló házastársi szövetséget kötünk, de azt már nem teszi hozzá, hogy ez különösen nem könnyű az LMBTQ pároknak, akiknek egyre jobban szűkíti a kormány a jogaikat. Beszél arról is, hogy a gyermekáldásra sem könnyű igent mondani, de szerinte a nők vállalják a felelősséget, merjenek bátor döntéseket hozni, mert rengeteg terhet elbírnak.
De Novák Katalin elfelejti, vagy nem vesz tudomást arról, hogy ezek a legszemélyesebb döntések is, amelyekhez a kormánynak és a kormány tagjainak semmi köze.
Forrás: HVG
Home
/
Unlabelled
/
Novák Katalin üzenete a nőknek: Ne zavarja őket, hogy kevesebbet keresnek, mint a férfiak