Orbán hatalmasat bukott: elvesztette legnagyobb meccsét Brüsszelben!

Nem volt jó hete Orbán Viktornak Brüsszelben. Sőt, igazából különösebben jó éve sem volt a magyar miniszterelnöknek az Európai Unióban. A magyar kormány és az EU csatája nem most kezdődött, már 2011-ben, a médiatörvény elfogadása után elkezdett romlani a viszony, de majdnem egy évtizeden keresztül úgy játszhatott a Fidesz az Európai Unióval, ahogy akart. Ennek több oka volt. A Brüsszellel szembeni „szabadságharc” jól jött a magyar kormánynak a belpolitikai küzdelmekben, az EU ugyanis kifejezetten jó ellenségkép volt. Leginkább azért, mert az unió arra jött létre, hogy multilaterális együttműködéssel kompromisszumos eredményeket érjen el, így szervezetileg sem értette azt a politikai kultúrát, amelyet a Fidesz Magyarországon és Európában vitt. Emiatt tehát az EU soha nem ütött vissza.

A magyar kormány valószínűleg elkényelmesedhetett ebben az állandó sikerben, ami nagyrészt arról szólt, hogy az Európai Unió közepesen impotens felszólításokat intézett a magyar kormány egyre autoriterebb húzásaival szemben, Orbán Viktor pedig learatta a babérokat azzal, hogy a szervezetnek semmilyen kényszerítő eszköze nem volt, amivel bármilyen változást el tudott érni a tagállamokon belül. Illetve bizonyos területeken volt ilyen eszköz, a gazdasági fegyelmezésben éppen a magyar elnökség alatt sikerült átverni azt a hatos csomagot, amellyel a szervezet meg tudta regulázni a nem elég felelősségteljesen gazdálkodó tagországokat, de ez csak gazdasági kérdésekben működött.

Orbán Viktor igazi bukása valójában az előző európai parlamenti választás volt. A magyar miniszterelnök nagyon bízott abban, hogy Magyarországhoz, Nagy-Britanniához és az Egyesült Államokhoz hasonlóan az EU-ban is populista jobboldali fordulat jön, és a korábbinál sokkal barátságosabb közegben politizálhat majd tovább. Ennek az ellenkezője történt. Mostanra egyértelmű, hogy a brexit és JOE BIDEN győzelme után a populista erők szinte marginalizálódtak az EU-ban, és ugyan továbbra is megtűrték a Fideszt, egyre erősebb lett a centrista bal- és jobboldal, valamint a liberálisok. Közben viszont kiéleződött egy olyan konfliktus, amely arról szól, hogy az EU értéksemleges gazdasági közösség, vagy közös értékeken alapuló, ezért a tagállamoktól bizonyos típusú viselkedési normákat elváró szervezet legyen. Ez egyébként kifejezetten nehéz kérdés, már csak azért is, mert a magyar kormánynak sok szempontból igaza van abban, hogy a jogállamot mint az unió morális iránytűjét meghatározó elvárást szubjektívnek nevezi. Valóban az, hiszen sokféle jogállam létezik Európában, ezért talán szerencsésebb lett volna ebben a harcban olyan alapértékekre hivatkozni, amelyeket jogállamiságként azonosítanak az EU alapdokumentumai is, mint a szabadság, demokrácia és társaik.

A jogállamiság körüli konfliktussal párhuzamosan az Európai Unió szervezetei és tagállamai elkezdték végre megérteni azt, hogy milyen módszerekkel politizál a Fidesz Európában. A magyar kormánypárt egyébként egyáltalán nem kiismerhetetlen, politológusként még Karácsony Gergely beszélt arról, hogy körülbelül két ciklus kell ahhoz, hogy a pártok alkalmazkodjanak egy új választási struktúrához. Körülbelül ennyi időbe telt az is, hogy Brüsszelben megértsék, hogyan használja Orbán Viktor az unió ellen a szervezet gyengeségét.

Ennek a megértése viszont pont akkor történt, amikor a magyar miniszterelnök a legnagyobb tétekben játszott. Régóta vannak pletykák arról, mennyit romlott a korábban kifejezetten erős brüsszeli magyar diplomácia állapota, de most láthatjuk igazán, mit jelent több kulcsember, például Szájer József és Várhelyi Olivér kiesése. A magyar kormány látványosan nem értette meg, hogy a jogállami mechanizmus az első olyan kísérlet az autoriter tagállamok szabályozására, amit tényleg komolyan gondolnak a többiek. Ezt a Fideszben valószínűleg nem hitték el, vagy nem vették elég komolyan, ezért a megállítására is csak akkor tettek komolyabb kísérleteket, amikor már késő volt.