Vigyázat! Börtönbe küldhetjük orvosunkat és magunkat egy egyszerű ajándékkal!!!

Januártól jár az emelt bér az orvosoknak, és ezzel egy időben elkezdik „levadászni” a paraszolvenciát elfogadókat – értesült biztos forrásból a Népszava. A hálapénz adásáért és elfogadásáért akár egyéves szabadságvesztés is járhat. Januártól egy egészségügyi dolgozó a betegtől a kezelés után legfeljebb egyszer és csakis olyan tárgyat fogadhat el, amelynek értéke nem haladja meg a minimálbér havi összegének öt százalékát. Ez jelenleg nyolcezer forint. A lap információi szerint a kormányzat nem vár a szabályok betartatásával és az ellenőrzéssel: januártól már el is kezdné a „vadászatot” a hálapénz-tilalmat megszegőkre. Azt egyelőre senki nem tudja, hogy fog ez a gyakorlatban megvalósulni, hogyan fognak több ezer orvost ellenőrizni, illetve hogyan bukhat le valaki a hálapénzzel. A Népszava értesülései szerint a héten megnevezhetik az új kórházstruktúra 40 csúcsintézményének vezetőjét, s ezzel kezdetét veszi az egészségügy szerkezeti átalakítása. Az intézményrendszer átszervezése akár már nyárra, kora őszre be is fejeződhet. A szakma egyelőre találgatja kik lehetnek az új vezetők. Egyes források szerint a fővárosi csúcskórházak élén alig lesz mozgás, lényegében a korábbi vezetőiket erősítik meg a posztjukon. Kivéve a Szent Jánost, amelynek vezetője, Takács Péter december elsejétől az országos kórházfőigazgató helyettese, az ő helyére – a lap információi szerint – Stubnya Gusztáv léphet, aki jelenleg még az Állami Egészségügyi Ellátóközpont (ÁEEK) Közép-magyarországi Regionális Igazgatója. Az ÁEEK január elsejéig beolvad az új Országos Kórház Főigazgatóságba.

AKTUÁLIS