Zokogva vallott a luxusfeleség: "Ezért érzem magam gusztustalannak!!!"

Az alábbiakban egy nevét nem vállaló, feldúlt luxusfeleség sorait olvashatják. Vigyázat! Csak erős idegzetűeknek.

Mindenem megvan, mégis undorodom magamtól. Miért? Világéletemben keveset kerestem, fiatalon nem sikerült továbbtanulnom. Egész felnőttkoromban hónapról-hónapra éltem, sosem engedhettem meg magamnak semmiféle luxust. A családom sem volt túlságosan eleresztve, nem a legjobb esélyekkel vágtam neki a nagybetűs Életnek.

Attilát egy közös ismerősünkön keresztül ismertem meg. Már akkor is jól menő ügyvéd volt, aki mellesleg saját irodával, ahol ő volt a főnök. Ajándékokkal, vacsorameghívásokkal kezdett udvarolni, bevallom eleinte csak emiatt, a számomra ismeretlen jólét miatt kezdtem találkoztam vele.

Ahogy egy kicsit jobban megismertem, rájöttem, hogy a személyisége is szórakoztató, ezért egyre több időt töltöttünk együtt, és jól éreztem magam vele. Nem is a luxuslakással és a jó körülményekkel fogott meg engem, hanem azzal, hogy nyugodtan tudtunk étteremben enni anélkül, hogy figyelni kellett volna, mennyi lesz a számla. És nemcsak a hónap elején, maradt rá keret a hónap végére is. Korábban nem sok ilyen jómódú embert ismertem.

Én mindig csak izgalmas, de „rosszabb” fiúkba voltam szerelmes, ők pedig nem arról híresek, hogy jól bánnak a bankszámlájukkal. Számomra nagyon fontos a kinézet, adok is magamra, és elvárom, hogy a párom is csinos legyen. Nem árt, ha egy férfi ügyel a külsejére. Sajnos Attila egyáltalán nem nevezhető vonzónak: az arca és az alkata sajnos közel sem az esetem. Ezt tudomásul kellett vennem már a kezdet kezdetén. Nem volt könnyű elnyomni magamban a preferenciáimat és elvárásaimat. De megtettem. És most már esélyem sincs arra, hogy valaha is beleszeressek a férjembe. Hiába hordoz a tenyerén, szerelem nélkül nagyon nehéz.