Csepregi Éva is koronavírusos lett, most elmondja mit gondol az oltásról

Csepregi Éva is átesett nem régiben a koronavíruson. A Szentendrén élő énekesnő novemberben kapta el a betegséget. Először nem is gondolta, hogy a koronavírust kapta el, ugyanis a nagy hidegek előtt ő mindig betegeskedik kicsit. A Neoton énekese most a védőoltásról nyilatkozott. A Neoton Família énekesnője, Csepregi Éva novemberben elkapta a koronavírust. Akkor gondolta, hogy vírusos, amikor elvesztette a szaglását, akkor fordult orvoshoz is – írja a LikeNews.hu hírportál. Szerencsére jól megúszta, decemberben arról beszélt, hogy „Javulok, de még nem tűnt el teljesen az összes tünetem. Nálam ez olyan, mint a megfázás: náthás vagyok, nagyon ritkán hőemelkedésem is van még” – mesélte. A Neoton Família énekesnője most elmondta, hogy be fogja oltatni magát a koronavírus ellen, ugyanis szerinte ez az egyetlen út, hogy visszakapjuk a korábbi életünket. “Bár a koronavírus-fertőzésen már átestem, úgy hallottam, hogy ez csak egy ideig jelent számomra védelmet a vírus ellen, így állok elébe” – nyilatkozta az énekesnő. Csepregi Éva azt is elmondta, hogy idén a háziorvosa javaslatára az influenza elleni védőoltást is megkapta, pedig az elmúlt években nem adatta be magának. A Neoton énekese már nagyon szeretné, ha újra minden a régi lenne és ismét a színpadon szórakoztathatná a közönséget. Csepregi Éva több mint két évtizedig lakott Tahitótfaluban, három éve azonban megtalálta álmai lakását egy szentendrei lakóparkban, a Bükkös-patak mellett.

AKTUÁLIS