Eltűnt az influenza a Földről: a covid veheti át a helyét – állítja egy virológus

Eltűnt az influenza a Földről: a covid veheti át a helyét – állítja egy virológus
Egyre több szakértő egyet ért abban, hogy a koronavírus állhat annak a rejtélyes jelenségnek a hátterében, aminek következtében az idei influenza szezonban egyszerűen eltűnt a Föld északi és déli féltekén is a vírus. Lehet, hogy egy evolúciós “kontraszelekció tanúi vagyunk…” Az utóbbi időkben fura anomáliára figyeltek fela tudósok, melyet egyelőre nem sikerült egyértelműen megmagyraázni. Arról van szó, hogy 2020 40. hetétől mostanáig mindössze egyszer mutatták ki az influenzavírust a laboratóriumi vizsgálatok során Magyarországon. A jelenség ráadásul nem helyi. Alig találnak influenzás esetet egész Európában… Míg a 2019–2020-as influenzaszezonban január elejéig a kórházi alapú influenza surveillance keretén belül vett mintákból 39 177 lett pozitív influenzavírusra, addig a 2020–2021-es szezonban ugyanebben az időszakban 185 251 mintából mindössze 407 mutatott pozitivitást. Mindez azt jelenti, hogy a pozitív minták száma SZÁZADANNYI Európában, mint egy évvel ezelőtt volt. A tudósok szerint erre kétféle magyarázat volt eddig. Az egyik szerint a szigorú intézkedések,a maszkviselés és a távolságtartás eleve visszaszorította az influenzát is a covid mellett. A másik elmélet még inkább érdekes. Ez azt veti fel, hogy a koronavírus idővel át fogja venni a helyét az influenzának. Ez így elsőre nem tartogat sok jót számunkra. Az a helyzet, hogy kinyírta az influenzát, és a helyébe fog lépni. Ez azzal járhat, hogy szelídebbé fog válni, azaz nőhet a fertőzőképessége, de kevésbé okoz majd súlyos tüneteket. Lényegében a brit koronavírus variáns pont ilyen. A virológusok szerint: “Lehet, hogy egy evolúciós “kontraszelekció tanúi vagyunk…” Vagyis a 21. század influenzája válhat belőle. Ha így lesz, akkor teljesen új szemléletre kényszerít rá majd minket a vírusokkal, kórokozókkal, és a várható jövőbeli járványokkal kapcsolatban…
loading...