ORBÁN: ÚJABB FERTŐZÉSI HULLÁM INDULHAT, NYOMORÚSÁGOS AZ ÉVKEZDÉS 2021-BEN

ORBÁN: ÚJABB FERTŐZÉSI HULLÁM INDULHAT, NYOMORÚSÁGOS AZ ÉVKEZDÉS 2021-BEN
Orbán az év egyik első komolyabb interjújában megdöbbentő dolgokat mondott. Tényleg erre kell számítanunk? Első interjúját adta Orbán Viktor vasárnap, a Kossuth Rádióban. A Vasárnapi Újság című műsorban az oltási tervről is beszélt a miniszterelnök. Mint ismert, a Nemzeti Népegészségügyi Hatóság közzétette azt a tervet, ahogy ők képzelik a magyarok tömeges, koronavírus elleni beoltását. Ebben nem szerepelnek a 18 év alattiak, és az sem tiszta, hol helyezkednek el azok, akik regisztráltak az oltásra a kormányzati vakcinainfo oldalon. Orbán Viktor az oltással kapcsolatban vasárnap reggel azt mondta a rádióban, hogy Magyarország technikailag készen áll a koronavírus elleni oltások tömeges és gyors beadására, amennyiben nagy mennyiségben érkezne vakcina az országba. A kormányfő hangsúlyozta, jelenleg 35 ezer ember beoltására alkalmas vakcina áll rendelkezésre, amelyet a kormány oltási terve alapján az orvosok és más, az egészségügyben dolgozók kapnak meg elsőként. Mit hoz 2021? A kormányfő úgy fogalmazott, “nagy idők kapujában állunk”, és az új évtizednek már az első éve is fantasztikus lehet, még akkor is, ha az első pár hónapja “nyomorúságosnak” tűnik is majd a korlátozások miatt. “Hihetetlen gyorsasággal állunk majd emelkedő pályára: a világgazdaság is könnyen lehet, hogy korábban nem látott méretű növekedésnek indul, (…) a magyarnak pedig még gyorsabbnak kell lennie” – jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve, olyan dimenzióváltás előtt áll a magyar gazdasági rendszer, amit ma még kevesen értenek. Jön a harmadik hullám? A koronavírus-járvány második hullámát “megfékeztük”, és most az a feladat, hogy ne tudjon elindulni egy harmadik hullám – mondta Orbán Viktor. A kormányfő a második hullámról úgy fogalmazott, “sikerült leszorítanunk, ha még nem is semlegesíteni, de most már földharc van, (…) levittük a birkózószőnyegre”. Orbán Viktor nehéz kérdésnek nevezte, hogy a vakcina érkezése előtt lehet-e lazítani a korlátozásokon, mivel ha nem érkezik meg időben az oltóanyag, akkor egy újabb fertőzési hullám indulhat. “Nyitni is szeretne mindenki, nagy bennünk a vágy, hogy megszabaduljunk ettől a nyomorúságtól, ugyanakkor, ha nem jól ütemezünk, akkor még egy harmadik hullám is bekövetkezhet” – mondta.

AKTUÁLIS