Óriási pusztítást képes végezni a koronavírus az agyban

Óriási pusztítást képes végezni a koronavírus az agyban
Tudósok és orvosok egy csoportja megdöbbentő eseteket tárt fel. Statisztikailag gyakoribb az, hogy az agyat is megtámadja a vírus, mint eddig bárki gondolta volna… Korábbi kutatások már pedzegették, hogy a koronavírus az agyra is hatással lehet, sőt, azt is, hogy képes lehet áthatolni a vér-agy gáton, de arra még nincsenek egyértelmű bizonyítékok, hogy el tud-e konkrétan jutni az agyig. Arról azonban már egyre több az információ, hogy a szervezet saját védekezési mechanizmusa hatással lehet az agy működésére. Ennek köze lehet ahhoz, hogy a fertőzés közben és után is egy sor neurológiai probléma jelentkezik a betegeknél. A New England Journal of Medicine tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerzői 19 elhunyt koronavírusos agyát tanulmányozták, és azt találták, hogy számos fontos agyi régiót érint a fertőzés és annak következményei. lyen például az úgynevezett szaglógumó is, ami nevéből adódóan a szaglást kontrollálja, valamint az agytörzs is, amely olyan automatikus folyamatokat irányít, mint a légzés vagy a pulzus. Ezzel még nagyobb immunválaszra serkentik a szervezetet, ami pedig csak ront a már egyébként sem rózsás helyzeten. Az elhunytak egyébként mind 50 éven felüliek voltak, és valamilyen krónikus betegségben szenvedtek, mint a szív- és érrendszeri problémák vagy a diabétesz. A kutatók mindkét területen találtak sötét és világos foltokat, amelyek elváltozásokra utalnak: a világos foltok gyulladást, a sötétek pedig a vérzést mutatják. A további vizsgálatok kimutatták, hogy a világos területeken a vérerek nagyon elvékonyodnak, és eresztik is a vért magukból.

AKTUÁLIS