Szlávik: Lehet, hogy soha nem szabadulunk meg a koronavírustól
Az infektológus reméli, hogy ha már mindenki számára elérhető lesz a vakcina, sokan beoltatják magukat.
Örülne, ha sokan beoltatnák magukat a koronavírus ellen, de lehet, hogy soha nem szabadulunk meg ettől a kórokozótól - mondta Szlávik János a Blikknek adott interjújában.
Először arról beszélt, hogy szerinte a magyarok többsége betartotta az év végi ünnepekre vonatkozó járványügyi javaslatokat és felelősségteljesen viselkedett. Kiemelte, hogy elmaradtak a céges bulik és a szilveszteri rendezvények is, ezért most nem gondolja, hogy megugrana az új fertőzöttek száma.
"Igaz, pocsék jós vagyok, egy éve még azt mondtam, valószínűleg nem lesz világjárvány. Tévedtem. Remélem, abban nem fogok tévedni, hogy most az első negyedévben, ha mindenki számára elérhető lesz a vakcina, sokan beoltatják magukat"
- mondta az infektológus, kérdésre válaszolva pedig azt is hozzátette, hogy a lakosság 60-70 százalékának kellene megkapnia az oltást.
A vakcina lehetséges mellékhatásaival kapcsolatban azt mondta, "egyik sem lehet olyan rossz, mint a betegség". Hangsúlyozta, hogy mindegyik oltóanyag,ami forgalomba kerül, biztonságos, és minden oltásnak lehetnek mellékhatásai, egymillióból egy esetben akár súlyos is.
"De mi ez ahhoz képest, hogy a vírus milliókat ölt meg nem egész egy év alatt"
- mondta.
A Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint a COVID-19 vírus azért okozhatott világjárványt a SARS vírussal ellentétben, mert ma már sokkal többen utazgatnak, repülnek a világban, így a kórokozó könnyebben szét tudott terjedni az egész bolygón, míg a SARS idején, 2002-ben az átlagembereknek még túl drága volt egy repülőút.
"A WHO pár éve jelezte, hogy ebből baj lesz, távol-keletről érkezni fog egy pandémia, amit állatról emberre terjedő vírus okoz. Utoljára egy évszázaddal ezelőtt a spanyolnátha miatt került hasonló helyzetbe a világ, mint 2020-ban. Most biztosan nem lesz újabb száz évünk a következő járványig."
- véli a főorvos.