Végre! Megvan, mikor kezdődhetnek a tömeges oltások!

László Imre, Újbuda DK-s polgármestere, volt kórházigazgató meglátása szerint bár a vakcinákat fejlesztő cégek gyártási kapacitása véges, a tavaszi időszakra már több szereplő is beléphet a piacra, így a tömeges oltások akár már márciusban megkezdődhetnek hazánkban. A polgármester szerint mindegy, hogy milyen oltóanyagot választunk majd, a legfontosabb, hogy kizárólag olyan vakcina kerüljön alkalmazásra, mely megkapta az engedélyt. László Imre szerint, amennyiben ebben a pillanatban állna rendelkezésre több millió adag vakcina hazánkban, akkor sem lenne kivitelezhető, hogy egy hétvége alatt az egész lakosság be legyen oltva. Meglátása szerint az oltási pontokat a szavazóhelyek helyett inkább sportcsarnokokban kellene létrehozni, a szervezést pedig az alapellátásban dolgozó egészségügyi szakemberekre kellene bízni. Az Európai Gyógyszerügynökség engedélye rendkívül fontos, ugyanis bár nyitott a lehetőség arra, hogy az ügynökség engedélye nélkül szerezzenek be vakcinákat a tagállamok, azonban ilyen esetben a teljes felelősség az adott országot terheli – írja az ATV. Tavasszal több szereplő is megjelenhet a piacon, így akár 6-8 cég oltóanyagaiból választhatunk majd, László Imre szerint pedig a vakcina eredete lényegtelen, a legfontosabb ugyanis, hogy olyan oltóanyagot alkalmazzunk majd, melyek már átestek a szigorú vizsgálatokon, így biztonsággal alkalmazhatók.
loading...