Egy nyugdíjas nyílt levele: Mi építettük az országot, ezek az öltönyös bűnözők aratják le a gyümölcsét a kemény munkánknak!
A szívünket-lelkünket tettük bele az országba. A kedves politikusaink mit tettek le az asztalra a hazudozáson és nagyképűségen kívül?
“Nyugdíjas Barátaim!!! Az 1930-as, 40-es, 50-es évek szülöttei!
Mi megtapasztaltuk, láttuk, és éltük a háborús eseményeket és azok következményeit….a lerombolt országot.
Ez a korosztály volt, aki eltakarította a háborús romokat. Építette gyermekei számára az alapokat. Szépítette környezetét. A vidéki lakosságnak nem kis terheket jelentett a 60-as,70-es, 80-as években:
Az úthálózat, járdaépítés, – villamoshálózat, a – vízvezeték- és csatornahálózat, a – telefon- és a – gázvezetékrendszer építéséhez a hozzájárulás.
Szabadnapjukon és munka után, társadalmi munkában a gyári munkások, bányászok, parasztfiatalok gyermek- és munkásüdülőket,kulturális létesítményeket, gyárakat, üzleteket, vasutat, parkokat stb. építettek.
Kézzel mozgatható csigákkal vonszolták fel az emelvényre az anyagot, talicskával egyengették a talajt, daruk és emelőgépek hiányában.
Ők ma a nyugdíjasok. Ez ma az a korosztály, aki minimálnyugdíjból él!!!
Ez a korosztály az, aki méltatlan helyzeteknek van kitéve.
Döntenek sorsuk felől azok, akiknek milliós összegű a havi jövedelmük A küzdelmes, munkás években megfáradt emberek pedig, egyik napról a másikra tengődnek.
Ha kifizetik a havi számláikat, a 10 ezrekre rugó gyógyszereiket kiváltják, néha egy szemüveg, műfogsor is nagy anyagi terhet jelent számukra.
Még boldogok is lehetnek, ha marad néhány garasuk, és a turkálóban tudnak maguknak vásárolni.
40-45 évig fizettük az adót, amit soha nem fogunk semmilyen formában vissza kapni az államtól hálája jeléül, hiszen meg sem éri.
A sok munka elnyűtte – már azokat akik akkor is nem a népből éltek és ma is ezt teszik – a megélhetési gond felemészti a nyugdíjasok többségét.
Ma már a tisztességben megőszült nyugdíjast is le lehet hazudni a térképről?
Mindenki a húsos fazék körül lebzsel, a képviselői fizetéseket emelik, miközben rengetegen csak néhány tízezer forintból élünk egy egész élet munkájáért.
Mi építettük az országot, és ezek az öltönyös gazemberek aratják le a gyümölcsét a kemény munkánknak.
Mi ugyanis a szívünket-lelkünket tettük bele az országba.
A kedves politikusaink mit tettek le az asztalra a hazudozáson és nagyképűségen kívül?
Csak addig voltunk fontosak, csak addig számítottunk, míg behúztuk az ikszet?
Most már saját országában sokad rendű állampolgárnak minősül…”
