Megszólalt Putyin volt embere: lesújtó megállapítást tett Orbánról

Megszólalt Putyin volt embere: lesújtó megállapítást tett Orbánról
“PUTYIN CÉLJA, HOGY MEGOSSZA AZ EURÓPAI UNIÓT, ÉS EZÉRT VAN SZÜKSÉGE OLYAN EMBEREKRE, MINT ORBÁN VIKTOR” – nyilatkozta Mihail Kaszjanov volt orosz miniszterelnök a Válasz Online-nak adott interjújában. Kaszjanov 2000 és 2004 között volt Oroszország miniszterelnöke. Állítása szerint az egyetlen választás, amit Putyin tisztességesen nyert meg, a 2000-es volt. Kaszjanov szerint az ő idejében még nem Putyin csicskása volt a végrehajtó hatalom, lehetett reformokba kezdeni, a háttérben Putyin támogatásával. A leváltása után egyetlen olyan miniszterelnök sem akadt, aki saját akaratából hajtott végre reformokat – közölte Kaszjanov. A politikus az orosz ellenzék mai helyzetére is kitért. Mint elmondta: nem mindenben ért egyet Alekszej Navalnijjal, de azoknak a demonstrációknak, amelyek az ő bebörtönzése miatt elindultak, nagy jelentősége van. “SZÜKSÉGÜNK VAN OLYAN TÜNTETÉSVEZETŐKRE, MINT ALEKSZEJ NAVALNIJ, AKI – SZERETNÉM HINNI – MEGSZILÁRDÍTOTTA AZ ELLENZÉKET” – mondta. Kaszjanov szerint előnyös lenne, ha az ellenzéki erők a következő választásokon kormánykoalícióba szerveződve indulnának el, és ezáltal működőképes alternatívát tudnának nyújtani a kormányerőkkel szemben. A politikus szerint Putyin célja az, hogy megossza az Európai Uniót, és ezáltal tegye képtelenné arra, hogy egységes kül- és biztonságpolitikája legyen. “AZ ÖNÖK MINISZTERELNÖKE AZOK EGYIKE, AKIK KONSZENZUST AKADÁLYOZÓ PROBLÉMÁKAT GENERÁLNAK AZ UNIÓBAN” – jelentette ki a lapnak. Az orosz elnök szerinte időről időre azoknak a politikusoknak a lojalitását akarja megvenni, akik bajt tudnak keverni Európán belül, függetlenül attól, hogy bal- vagy jobboldalról érkeznek-e. “NEM A POLITIKAI ORIENTÁCIÓ SZÁMÍT, HANEM A BAJKEVERÉSRE VALÓ KÉPESSÉG” – magyarázta, hozzátéve: Putyin velük játssza a játékát, hogy megelőzze az EU Oroszországgal kapcsolatos egyhangú – és gyors – döntéseit. Az orosz elnök legfőbb célja, hogy visszahozza az 1990 előtti világrendet, és megakadályozza Amerika és Európa együttműködését. Ehhez van szerinte szüksége az olyan politikusokra, mint Orbán Viktor. Nem ő az egyetlen orosz, aki az utóbbi időben megszólalt Orbán kapcsán. Nemrégiben Nyikita Hruscsov unokája is adott egy interjút, erről itt írtunk bővebben:

AKTUÁLIS