Megtörte a csendet: Megszólalt Törőcsik Mari ápolója

Megtörte a csendet: Megszólalt Törőcsik Mari ápolója
Hónapok óta szinte nincs hír a nagybeteg Törőcsik Mari állapotáról, így nem véletlen, hogy több pletyka is szárnyra kapott róla. Törőcsik Mari koronavírusos lett, látott napvilágot a napokban az aggasztó hír. A Bors azonban kiderítette, hogy szerencsére ez csak pletyka. A Kossuth-díjas színésznő telefonját ápolónője vette fel, aki azonnal eloszlatta a rémhírt. „Nagyon vigyázunk a művésznőre, nem igaz, hogy koronavírusos. A körülményekhez képest jól van” – mondta szűkszavúan a gondozó, akitől azt is megtudtuk, a Nemzet Színésze azért nem tudta maga felvenni a telefont, mert éppen alszik. A lap utolérte Törőcsik Mari unokáját, Járai Mátét, aki ugyancsak megerősítette a színművésznő gondozójának szavait. Mint mondta, elsőként tudna arról, ha imádott nagymamája elkapta volna a koronavírust. „Utoljára tavaly áprilisban voltam Mari maminál, hiszen tényleg nagyon vigyázunk rá. Véletlenül sem akarjuk bevinni hozzá a vírust” - mondta az unoka, aki részletesen beszámol Törőcsik Mari állapotáról. Ha még több részletet szeretnél megtudni Törőcsik Mari állapotáról, elolvashatod a Bors szerdai lapszámában!
loading...

AKTUÁLIS