PATAKY ATTILA MEGÍRTA A VÉGRENDELETÉT: ÁLLÍTÁSA SZERINT PONTOSAN TUDJA, MEDDIG FOG ÉLNI, EL IS ÁRULTA A DÁTUMOT

PATAKY ATTILA MEGÍRTA A VÉGRENDELETÉT: ÁLLÍTÁSA SZERINT PONTOSAN TUDJA, MEDDIG FOG ÉLNI, EL IS ÁRULTA A DÁTUMOT
Tavaly ősszel Pataky Attila is átesett a világjárványon, és bizony akkor nem volt biztos benne, hogy élve megússza a dolgot. A betegség ráébresztette mennyire törékeny lehet az élet, éppen ezért nekilátott annak, hogy elrendezze az ügyeit, gondolván azokra az időkre, amikor ő már nem lesz. A Bors egy hosszabb interjút közölt az énekessel, abban az EDDA frontembere elárulta azt is, hogy ő maga egyébként pontosan tudja, meddig fog élni, mert látó barátai ezt évekkel ezelőtt megjósolták neki: “Az a helyzet, hogy pontosan tudom, hogy nyolcvanöt éves koromban lépek majd ki ebből a testemből, mivel a látó barátaim ezt elárulták nekem. A koronavírus ugyanakkor megtanította, hogy történhet ez másképpen. Muszáj gondolnom azokra, akikért felelősséggel tartozom, vagyis a családtagjaimra, a zenésztársaimra és néhány szorosabb barátomra” – mondta Pataky Attila a Borsnak. Most, hogy az énekes mindent lepapírozott, megnyugodott, mert nem szeretné, ha bizonytalanságot és “katyvaszt” hagyna maga után. Mi mindenesetre még hosszú és boldog életet kívánunk Pataky Attilának. Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
loading...