Putyin elrendelte az orosz vakcina teljes felülvizsgálatát

Putyin elrendelte az orosz vakcina teljes felülvizsgálatát
Aggasztó dolgok merültek fel. A felülvizsgálatnak ki kell terjednie arra is, hogy az oltóanyagokkal kapcsolatban szükség-e van-e további kutatásokra és a bejegyzési okmány módosítására. Az erről szóló jelentést az elnöknek március 15-ig kell elkészíteni, majd félévente revíziót kell végezni – írja az MTI. Oroszországban eddig két vakcinát jegyzetek be, a Gamaleja Intézet által kifejlesztett Szputnyik V-t, amelyet 27 országban engedélyeztek, és a Vektor Központ EpiVacCoronáját. Február végéig a várakozások szerint egy harmadik oltóanyag belföldi bejegyzése is megtörténik majd. Az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) az Interfax hírügynökség hétfői jelentése szerint bejegyeztette “a világ első tesztrendszerét a koronavírus N501Y (úgynevezett brit vírusváltozatának) kimutatására”. A tájékoztatás értelmében a rendszer pontos, és kizárja az álpozitív eredmény lehetőségét. A Roszpotrebnadzor honlapján azt állította, hogy ennek a technológiának az alapján a tudósok hozzákezdhetnek azoknak a reagenseknek a kifejlesztéséhez, amelyek segítségével a SARS-CoV-2 bármilyen mutációja beazonosítható. Oroszországban a hétfőn közzétett hivatalos adatok szerint az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 14 207-tel 4 086 090-re emelkedett. A napi növekmény 0,35 százalék, az új esetek 11 százaléka tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 398 534-re csökkent, a halálos áldozatoké pedig 394-gyel 80 520-ra, a felépülteké pedig 13 953-mal 3 607 036-ra emelkedett. Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 107,1 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 299 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Új koronavírusos fertőzés gyanújával 622 191 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.
loading...

AKTUÁLIS