AZ EU KIMONDTA: HASZONTALAN LEHET A MAGYAR OLTÁS IGAZOLVÁNY

AZ EU KIMONDTA: HASZONTALAN LEHET A MAGYAR OLTÁS IGAZOLVÁNY
Dobhatjuk ki a kukába?! Gyakorlatilag kitörölhetjük vele, a kormány bevezeti, azt is elmondta az EU, hogy miért… A magyar kormány el akar térni az EU-ban bevezetendő egységes oltási igazolástól, amiről a tagállamok vezetői megállapodtak. Ez haszontalanná teheti a hivatalos magyar papírt. Egy hónappal a magyar rendeletmódosítás előtt, 2021. január 27-én az európai uniós tagállamok közös iránymutatásokat fogadtak el az egészségügyi célú védőoltás igazolásáról – írja a Népszava. Eldöntötték, hogy azoknak, akiket beoltottak koronavírus ellen, oltási igazolást kell kapniuk, amely egységes mintát követ és EU-szerte felhasználható. Meghatározták azt is, hogy a tanúsítvány milyen minimális adatokat tartalmazzon: a személyes adatok mellett például a vakcina típusát, gyártójának a nevét, a beadott dózisok számát, az oltás időpontját és helyét. Az EU27-ek nem tettek mást, csak végrehajtották az állam- és kormányfők utasítását, akik az utóbbi időben többször foglalkoztak a vakcinaigazolvány ügyével, utolsó három konferenciájukon határozatot is elfogadtak róla. A testület konszenzussal dönt, feltételezhető, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is a nevét adta az állásfoglalásokhoz. Múlt heti videokonferenciájukon az állam- és kormányfők ismételten megerősítették, hogy folytatni kell a munkát az egységes vakcinaigazolvány bevezetéséért. A magyar kormány másnap módosította a koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló rendeletet, és úgy döntött, hogy az oltási igazolványban nem kell feltüntetni a védőoltás típusát. Ez ellentétes az egységes európai tanúsítvány adattartalmára vonatkozó határozattal, és újabb konfliktusokhoz vezethet Brüsszellel. Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ugyanis hétfőn bejelentette, hogy még ebben a hónapban jogszabályi javaslatot fognak benyújtani egy olyan digitális úti okmány létrehozására: Amely tartalmazná a tulajdonos oltási, illetve tesztelési adatait, így megkönnyítené a munka-, illetve turisztikai célú utazásokat a schengeni határokon belül.

AKTUÁLIS