MEGYÉNKÉNTI ZÁRÁS JÖHET: MEGVAN, HOL LEHET INDOKOLT AZ ÚJ INTÉZKEDÉS, SZIGORÍTÁS!

MEGYÉNKÉNTI ZÁRÁS JÖHET: MEGVAN, HOL LEHET INDOKOLT AZ ÚJ INTÉZKEDÉS, SZIGORÍTÁS!
Fontos információk láttak napvilágot! Galgóczi Ágnes NNK-főosztályvezető nem zárta ki, hogy a járványügyi adatok alapján megyénként eltérő intézkedéseket vezethetnek be. Noha a kormány még nem hozott ilyen döntést, arról már tudni lehet, hogy szerdán ismét üléseznek. És ekkor akár meghozhatják ezeket az intézkedéseket. Főleg azért, mert azóta kiderült az adatokból, hogyha olasz mintára régiónkénti zárás lesz, akkor hol lehetne ezt meglépni, hol lene indokolt, és hol kevésbé. Vasárnap ugyanis Galgóczi Ágnes arról beszélt, hogy az országban mindenhol terjed a vírus, de kiemelte: Budapest és Pest megye a legérintettebb. Egyben jelezte is: Folyamatosan figyelemmel kísérik a járványügyi adatokat, és akár olyan döntések is születhetnek, hogy megyénként, régiónként eltérő járványügyi intézkedéseket vezetnek be. A hvg.hu kutatása szerint a következő lista állt össze: Pest megyében a legrosszabb a helyzet, ahol március első hetében 5142 új fertőzöttet találtak, a második héten viszont már 8540-et. Lakosságarányosan nézve itt volt a legnagyobb növekedés, 395-ről 656-ra nőtt a 100 ezer főre vetített új esetszám. Komárom-Esztergom megye a növekedési ütemet nézve a második, ott 572-ről 788-ra emelkedett a vizsgált hetekben az új fertőzöttek száma 100 ezer főre vetítve. Budapest ebben az összehasonlításban egy hajszállal lemaradva a harmadik. Erősen terjed a járvány: március első hetében 6516 új fertőzöttet találtak, a másodikon viszont már 10109-et. Ez azt jelenti, hogy 100 ezer főre vetítve durván 372-ről 577-re nőtt az igazolt új esetek száma. Budapesten egyébként március 15-én átlépte a 100 ezret a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma. De nézzük tovább a listát: Győr-Moson-Sopron megye a negyedik, ahol 100 ezer főre vetítve 468-cal illetve 645-tel nőtt az új fertőzöttek száma március első illetve második hetében.
loading...

AKTUÁLIS