Szlávik össze-vissza beszél: most éppen nehezen becsülhető, mikor lesz a harmadik hullám csúcsa

Szlávik össze-vissza beszél: most éppen nehezen becsülhető, mikor lesz a harmadik hullám csúcsa
Összeszedtük, hogy miket mondott az elmúlt időszakban: mint valami kib-szott szélkakas egy forgószélben?! Szlávik szerint most éppen nehezen becsülhető, mikor lesz a harmadik hullám csúcsa… Ez azért érdekes, mert csak a hét elejéig kel visszameni, amikor még teljesen mást mondott. Akkor még azt állította, hogy március végén, április elején lesz. Szlávik János szerint még néhány hétre van szükség a 2-3 milliós átoltottság eléréséhez, ami már egy kicsit befolyásolhatja a járvány lefolyását, a járvány megállításához azonban a lakosság 60-70 százalékát kell beoltani. Szlávik ugyanakkor csütörtök este egy online kerekasztal beszélgetésen még úgy vélekedett, hogy a járvány március végén, április elején éri el a csúcsát. Ekkor fejtette ki azt is, hogy: Az oltásnak köszönhetően talán a negyedik hullám is elkerülhető. Januárban viszont arról beszélt, hogy a harmadik hullámot csak a korlátozások tudják megakadályozni.

AKTUÁLIS