TÖBB MINT KÉTEZER FORINTBA IS KERÜL MAJD A CSIRKEMELLFILÉ: BRUTÁLIS DRÁGULÁS MAGYARORSZÁGON
25 százalékos áremelkedés jöhet…
Lassan minden megfizethetetlenné válik a magyaroknak!
Akár 20-25 százalékkal is drágulhat a hús ára, így akár egy kiló csirkemellfiléért közel 2000 forintot is elkérhetnek.
A Baromfi Termék Tanács titkára az ATV Híradónak azt mondta, hogy:
a takarmányárak annyira megnőttek, hogy emiatt muszáj a piaci árakat is emelni, ez pedig a jövőben is folytatódhat.
Molnár Györgyi szerint ha folyamatosan emelkedik a takarmányár, de közben a felvásárlási árak nem növekednek, akkor a termelő előbb-utóbb felhagyhat ezzel a tevékenységével.
Ifj. Papp László, a Hajdúhús 2000 húsüzem vezetőjeszerint az áramelkedés jól jön majd a termelőknek, viszont mivel szerinte a magyar ember “árérzékeny”, ezért a drágulás vissza fogja húzni a keresletet.
A csirkemell kilója jelenleg 1100-1500 forintba kerül, de az áremelkedés miatt akár 1900 forintot is elkérhetnek majd érte, a csirkecomb ára pedig 700-ról 900 forintra nőhet.
A sertés köröm kilója akár 800 forint is lehet majd, a sertés karajért pedig a jelenlegi 1700 forintos ár helyett több mint 2100 forintot kell majd fizetnünk.
Home
/
Unlabelled
/
TÖBB MINT KÉTEZER FORINTBA IS KERÜL MAJD A CSIRKEMELLFILÉ: BRUTÁLIS DRÁGULÁS MAGYARORSZÁGON